A Cane Corso közvetlen őse a „Chanis Pugnax” (az ősi római molosszus), melynek ez a könnyebbik, atletikus változata, ami nagytestű vadak felhajtására, vadászatára, háziállatok őrzésére falkában is kiválóan alkalmas, az itáliai nép megbecsült társa volt hosszú éveken át. Számtalan ábrázolás mind festményeken, mind könyvekben, történeti írásokban ami a régi római korból fennmaradt bizonyítja, hogy egész Itáliában kedvelt és elterjedt volt a fajta.
A legalaposabb, legrégebbre visszanyúló kutató tanulmány, mely a cane corso kutyafajta eredetét vizsgálja az A.I.C.C.
A Cane Corso a molosszus kutyák családjához tartozik, éppen ezért eredete az ókorig vezethető vissza. Ősei a "Canes Pugnaces" -hoz (harci kutyák) tartoztak, melyek ott voltak a római légiók hadjárataiban, vagy éppen az arénákban harcoltak vadállatokkal. Különböző háborúk után előtérbe kerül a fajta használhatósága, mint például a (vadászat, háziállatok őrzése, stb.).Konkrétan a fajtára történő első utalások a XVI. század kezdetétől léteznek. Ebből a korból több írásos emlék is őrzi, illetve hitelesíti létezésüket, mint pl. Teofolo F. (1491-1544) egy festményen örökít meg egy Cane Corso-t, amint épp egy medvével harcol.
A svájci Konrad von Gestner 1516-ban az Állatok történelme című művében így ír a Corso-ról: " A Cane Corso nagyszerű kutya, fürgesége, hatalmas testi ereje, rendkívül erős harapása lehetővé teszi, hogy ne csak utolérje, hanem megragadja és végezzen is áldozatával. Bátorsága és fáradhatatlansága bámulatra méltó, kiválóan alkalmas akár a legveszedelmesebb nagyvadak elleni vadászatra is." A corso mérete, külső megjelenése, fejformája és színe változott ugyan ez idő alatt, de az állat alapvető karaktere, küzdő szelleme, pozitív tulajdonságai az évezred alatt csak tovább csiszolódott. Sajnos a két világháborút követően a Cane Corso, sok más fajtához hasonlóan, szinte teljesen kipusztult. 1973-ban prof. Giovanni Bonatti Pugliában (Dél-Olaszország) fedezett fel néhány egyedet, melyekről akkori feljegyzésében így ír: " A Cane Corso egy középtermetű, rövid szőrű, molosszus kutya, melynek nincs köze a Mastino-hoz, és bár egy kicsit a bullmasztiff-ra és a mallorcai viadorkutyára is hasonlít, a fajta kialakulásában ezek a fajták sem játszottak szerepet, hasonlóságuk kizárólag közös őseikre vezethető vissza." A professzor, aki a fajta szerelmesévé vált, két segítőtársával (Giancarlo Malavasi, dr. Stefano Gandolfi) együtt lázasan elkezdett kutatni a fajta még meglévő egyedei után. 1983-ban megalakították a cane corso-sok baráti szövetségét, az SACC-t (Societa Amatori Cane Corso), majd 1987-ben már pontosították és írásba foglalták a standardot. Ekkor még mindig csak 70 egyedre volt tehető a corso-k száma. 1989-ben megrendezett Mantova-0stuni találkozón is még csak kb. 140 egyedet regisztráltak. 1990. november 25-én került sor az első kiállításra Veronában, amely hatalmas sikere miatt meghatározó szerepet játszott a fajta elterjedésében. Talán növekvő népszerűség miatt is, de főként a fajta mindjobban kialakuló egységessége miatt az FCI (Fédération Cynologique Internationale) is felfigyelt a Cane Corso-ra, olyannyira, hogy 1994. év elején felvette tagjai közé. 2008. tavaszáig már körülbelül 4200 egyedet tartanak nyilván.Megjelenés: közepes nagyságú, erős testfelépítésű, de nem lehet nehézkes. Szikár, de mindenekelőtt fürge, nagyon aktív, atlétikus termetű és mozgású kutya, mely hatalmas tömegű száraz izomzattal rendelkezik. Megjelenése nagyon előkelő, erőt, mozgékonyságot, és állóképességet sugároz.
Viselkedés: Ereje, gyorsasága, állkapcsának hatalmas szorítása, temperamentuma, ragaszkodása a gazdához és a családhoz végtelen gyermekszeretete, munkakedve, és funkcionális alakíthatósága mind alkalmassá teszi arra, hogy méltó helyet kapjon a kutyák óriási táborában. Idegenekkel szemben kifejezetten zord, távolságtartó, ha veszélyben érzi magát, gazdáját, a családtagokat, illetve azok vagyontárgyait, egy pillanatig sem habozik megvédeni, akár az élete árán is. Munkában az ellenfeleivel szemben könyörtelen, kemény és félelmet nem ismerő. Támadása, gyorsasága és ereje révén elsöprő. A gyermekeket a családon belül akár imádott gazdájával szemben is hajlandó óvni, megvédeni. Már egészen kicsi 4-5 hónapos korukban jelzik, ugatják az idegeneket. Vérében van az őrzés, roppant fejlett a zsákmányszerző ösztöne. Rendkívül intelligens, gyorsan és könnyen tanul, a foglalkozást szinte megköveteli, engedelmességi és őrző-védő munkára kiválóan alkalmas. Funkcionális alakíthatósága bámulatos, és ez lehetővé teszi, hogy akár gyermek dadát vagy kőkemény őrző-védő kutyát, esetleg egyszerre mindkettőt képezzünk belőle. A cane corso-t „idomítani” nem lehet a kényszere daccal felel, azután megmakacsolja magát, és nem jutunk vele semmire. Elhagyott területek, objektumok őrzését ne rá bízzuk! A ridegtartást nehezen viseli, szüksége van a gazda közelségére, a család szeretetére. Még a kifejezetten tenyésztésre szánt kutyának is szükségük van arra, hogy gazdájuk napi több órát foglalkozzon velük, amit azután hihetetlen módon meghálálnak. Az állandó kennelben tartást képtelen megszokni. Tartása vagy kiképzése nem való gyengekezű vagy „első kutyás” embernek. A corso megjelenése és karaktere hamar bűvöletébe ejti az érdeklődőt. Mielőtt bárki tartása, tenyésztése, netán kiképzése mellett döntene, kérje ki olyan ember véleményét a corso-val kapcsolatban, aki a fajtával régóta foglalkozik, esetleg tenyésztő, netán kiképző. Sajnos hazánkban a corso gyors elterjedése nem vált a fajta előnyére, mert egyre több anatómiai és pszichés problémával találkozunk. Ezen hibák létrejöttének oka részben a beszűkült hazai állomány – szükség van vérfrissítésre, hogy a tenyésztés ne csak arra a néhány vonalra épüljön, ami az országon belül megtalálható -, másrészt a hibák másik oka a felelőtlen, koncepció nélküli tenyésztésben keresendő!